Blog

Netes közösség bye?!

2012.04.13. 17:18, Szmötyi

Nemrég írtam egy bejegyzést, de úgy döntöttem, mielőtt bármitis elfelejtenék, írok egy újabbat. Talán most van mondanivalóm. Nem mintha eddig nem lettek volna.

Nem szerenék célozkatásokba esni, így csak egy mondat ide: Olvasgattam 1-2 helyen, célozgatásokat, na de mindegy is...

Keddeste nem aludtam valami sokat. =/ Ez így elég furán kezdődött ez a bekezdés, egyben mondat is, de nem tudtam  máshogy kezdeni. Úgy gondoltam, ennek így kell lennie. :P
Szóval. Kb 22:30-korkikapcsoltam a gépet. Msn-en beszélgettem 2 barátnőmmel... Az egyik hamar elment.... na, de ezt nem ragoznám... Kb. 8-9-kor úgyvolt, hogy lekapcsolom a gépet. Mostanába  nem is vagyok jól, szarul is alszok, meg minden bajom van. Végül egy pillanatra el is mentem a géptől, de végül vissza mentemmsn-re és az egyik barátnőmmel folytattam a beszélgetést. 22:30-ig bírtam. Nem bírtam tovább, így akkor elköszöntem. Majd beágyaztam és lefeküdtem aludni. Úgy gondoltam, hogy hű, de fáradt vagyok... akkor milyen hamar el fogok aludni és jót fogok aludni.. Áá persze.. Én ezt szépen elképzeltem, de nem így lett. 10 percigforgolódtam... és az agyam elkezdett gondolkozni. Ez hüyén fog hangzani.. de egyszerűen ki akartam verni az agyamból a dolgokat és aludni, de ez nem így ment. Hát jó, akkor gondokozzunk és járjon az agyunk. -.- Általba este gondolkodok el mindenen... Kérdezgetve nemcsak én vagyok így vele. Pedig már kezdtem megilyedni. Az, hogy min járt az agyam... Több dolgon is. A következő bekezdésnek ez lesz aq lényege. De lehetőlleg ne ugord át ezt. Vagyis nekem mindegy... Szóval elég sokáig gondolkoztam. Vagy éjjel1-ig tuti. Aztán ránéztem a telómra, kifújtam az orrom. Letettem a fejem a párnára... és elaludtam.

Úgy érzem az internet jó és rossz is. Most nem a rossz emberekregondolok itt.. Nagyon sok barátot adott nekem az inetrnet világa.. Persze ennek  töredékével tartom a kapcsolatot. Hogy miért? Erre a választ én is szeretném megtudni. :O   Vannak olyanok, akik nem is ismernek, nem ismerik az életemet... és leszólnak,lekiabálnak. Az ilyet nagyon magamra tudom venni. Ezen is járhat plannyit az agyam... Lám csak: Előzző bekezdés.  De vannak olyan emberek, akikkellevelztem... Éveken át.. és egyszer csak kiszálltak az életemből. Alig írnak... és nem az van, hogy egy ál ember lenne, aki információ megserzésére volt jó... mert ezekkel tlálkoztam is.. Nem, nem én vagyok a hülye. Ezt nem csak én vettem észre.. de nem szeretném részletezni. Remélem érthető... Vannak olyanok is, akikkel viszont azóta is tartom a kapcsolatot. Sajnos nem tudok mindenkivel találkozni, időhiány, esetleg távolság miatt. De, akik közel laknak havonta 2-szer, 3-szor talizok. Szerencsére. Akikkel nten ismerkedtem meg és tényéleg barátaim, annak a létszámuk 4. Több volt még annó... csak oktalanúl eltüntek, nem írtak, mint írtam.. Még amikorők is "éltek" 7 volt a szám... De az is igaz, hogy nem a szám számít, hanem.. az, hogy tényeg igazi barát..  Ebből a 4 emberből sajnos eddig 1-el nem adatott meg, hogy találkozzak, ami pedig jól jönne, szívesen látnám őt is... talán majd..

Ezt a felsorolósdi bekezdést, nem hiába írtam meg. Nem azért, mert nem volt miről másról írjak, hanem egyszerűen... van oka,mint amúgy mindennek... Még hétfőn megfordult a fejembe, hogy mi lenne, ha itt hagynám a net világát. Persze nem teljesen... Hanem elhagynám a gportált, a plörköt, a kérdzeős oldalakat... egyszerűen megmaradna a fb-m, ahol ismerős fejeket látok, megmaradna az e-mail címem. Az msn-em... és ennyi. És semmi más... Ez az ötlet, nem csak kihuppant a fejemből. Úgy gondolom, hogy a neten mennyi jóélményem volt.. de volt egy csomó rossz is... akiket neten keresztül ismertem meg és annyira jóba voltunk...igen voltunk!!! És azóta setudom kiverni a fejemből, nincs egy olyan éjszakám, hogy ne gondolnék ráés milyen jó volt gyütt nevetni, beszélgetni,hülyéskedni... Kedd este is ez gyengített le. No meg 1-2 dolog. Hogy az épp miért van ilyen kedvébe?Talán nincs kedve velem beszélni, le akar koptatni, vagy csináltam valamirosszat? Jó lehet, hogy ez mind  óvodás gondolat, de én nem annak szánom és nem annak tűinik. Azt is tudom, hogy egy igaz barát soha nem ondolna ilyet, de én meg nem tudok ellene tenni, hamég is megfordul a fejembe. Még, ha az illetőbe bízok is... Nekem az a kevés barát, ami van sokat jelentenek... Mert én szeretem őket...  és lehet, hogy ez a sok sor feleslegesvolt, de SZÁMOMRA NEM!!

UI: És az, hogy maradok-e a  "netes táraság ez részén" még gondolodóba van, de nem hiszem. =/ (Hozzá teszem, hogy akit eddig megismertem nem szeretném elhanyagolni, csak a döntésem miatt. Ők már barátok maradnak, nem számít honnan ismertem meg őket...)

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 


Igazi nevem titok, de legyen becenevem elég nektek... Szmötyi.. . Remélem elég ennyi. Vezetéknevet nem akarok elárulni, ha nem probléma. Korom tizen valamennyi. Születésnapom nyáron  van. Napot nem adnék meg. Névnapom keresd... Hajam ami a viccekbe is szerepel.. . Ha már a hajnál tartunk. Nem nagyon szeretem a hajam. Ez az egy lapom van. Elérhetőségnek max e-mail címet adok.

Menü

Blog | Szmötyi | Kritika | Belépés

 
Ti
Indulás: 2011-12-28
 

 
Cserék

Ez nálam eliteket jelent. Topp nincs és nem is lesz. Csak az jelentkezzen, aki rendszeresen feljár az oldalamra és érdekli is a téma. Akit nem, az inkább ne is kérjen cserét. ;-) Bármilyen témájú oldallal jelentkezhettek. Viszont, ha elutasítom légyszí ne sértődj meg.

 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!